AC, egyszerű rövidítés, assessment centert jelent, azaz értékelő központot. Ha jól csinálják, akkor rendkívül hatékony eszköz lehet a kiválasztásban, de ha rosszul csinálják egyszerűen csak felesleges pénzkidobás, és bizony többet árt, mint használ.

Hogy miért mondom ezt? Mert a közelmúltban volt szerencsém részt venni egy „AC”-n. Az idézőjel azért kell, mert amin én voltam csak nevében AC, tartalmában nem. Inkább csak szituációs feladatnak nevezném, de értékelő központnak semmiképpen sem.

De mielőtt elmesélném élményeimet, és benyomásaimat, előbb írnék pár gondolatot arról, hogy mit is lehet assessment centernek nevezni és mit érdemes inkább másképp hívni.

Az AC egy az új munkatársak kiválasztására használt módszer, célja, hogy a jelöltek beválását felmérjék. Ahogy arról már korábban írtam az AC esetében a beválás megbecslésének aránya elég magas. (a korábbi bejegyzés itt olvasható: https://hr-es-pszichologia.webnode.hu/news/a-prediktiv-validitas-azaz-az-elorejelzo-ervenyesseg-es-a-hagyomanyos-allasinterju-rovid-tortenete/)

Mint sok mindent, ez is a katonaságban eredeztethető, tisztek, illetve különleges készségeket igénylő katonai feladatok ellátására alkalmas személyek kiválasztására használták.

Később szép lassan átvették a módszert nagyvállalatok is, és mára sokan az egyik leghatékonyabb kiválasztási módszernek tartják.

„Az AC célja, hogy azt a személyt válassza ki, aki a legjobban tudja betölteni a meghirdetett pozíciót. Olyan feladatokat kapnak a résztvevők, amelyek felszínre hozzák az adott munkakörben kívánatos készségeket és képességeket.” (forrás:https://fn.hir24.hu/karrier/2002/09/12/assessment_center_mondhatsz_barmit_minden)

És hogy mik lehetnek ezek a feladatok? Sokfélék lehetnek. Lehet egyéni és páros feladat, mint például interjús helyzetek, csoportos szituáció, prezentációs feladat, tesztek.

A lényeg, a hogy a feladatok mindegyikét egy több fős „zsűri” előtt kell megoldani. Ők az értékelők, akik az adott cég által vizsgált, és a meghirdetett pozíció betöltéséhez szükséges kompetenciák megjelenését, viselkedésbeli megnyilvánulását figyelik. Az értékelők jellemzően HR szakemberek, vagy olyan munkatársai a szervezetnek, akik komoly ismeretekkel rendelkeznek az adott szakterületen, amelyre új munkatársat keresnek.

A feladatok sokféleségéből is adódik, hogy az AC nem egy rövid folyamat, többnyire több órás, vagy egész napos esemény. (6-12 óra) A nap végén pedig valamilyen rövid visszajelzést kapnak a résztvevők a teljesítményükről.

Akit még behatóbban érdekel az AC, az itt olvashat róla:

https://www.hrcafe.eu/blog.php?bejegyzes=805

https://fn.hir24.hu/karrier/2007/09/28/ac_csoportos_kivalasztasi_modszer

https://fn.hir24.hu/karrier/2002/09/12/assessment_center_mondhatsz_barmit_minden

A fentiekkel ellentétben az „AC”, amin én részt vettem csupán egyetlen feladatból állt. Egy szituációs feladatból, mely során egy adott problémát kellett megoldanunk csoportban, angol nyelven.

A feladat olyannyira könnyűre sikerült, hogy mindösszesen 10 perc után megoldásra jutottunk a negyedórás felkészülési idő után. (vagy csak nagyon egy rugóra járt az agyunk, ki tudja)

Prezentációs feladatról, páros szituációs feladatról, tesztekről, egyéni feladatról szó sem volt. Visszajelzésről a végén pedig pláne nem.

Ezen feladat után a továbbiakban mindössze egy sima interjús helyzet következett a szokásos kétszemélyes felosztásban, zsűri nélkül.

Egyszóval amin én részt vettem az nem volt AC. Csak egy egyszerű szituációs helyzet, interjúval kiegészítve.

Ezek után kezdem érteni az ellenérzéseket az AC-vel kapcsolatban. Ugyanis a módszer jó, csak sokan nem tudják helyesen alkalmazni.

Megkockáztatom azt a megjegyzést, hogy ideje lenne végre rendet tenni a fejekben, mert ami sok helyen AC néven fut, nem más, mint felesleges pénzkidobás. 

Rendhagyó írás következik, mert ma úgy gondoltam kevésbé leszek szakmai, és elmondom, hogy számomra mi a legjobb stresszoldás.

Ahogy korábban már írtam róla, az álláskeresés bizony nem egy stresszmentes folyamat. Amíg tart, sokszor lehetünk fenn is, lenn is. Az, hogy a hullámzó hangulatunkat hogyan kezeljük, nagyban függ attól, hogy mit csinálunk a ránk szakadt rengeteg szabadidőben. Ugyanis ha elismerjük, ha nem, az álláskeresés bizony rengeteg szabadidővel jár, amivel tudni kell kezdeni valamit.

Ki kertészkedik, ki megtanul egy új nyelvet, én többnyire táncolok. Most már lassan 4 és fél éve az életem része a tánc, a salsa, ami nélkül nem tudom hogy viselném az álláskeresést. (vagy bármilyen más stresszes helyzetet)

Amikor táncolok, olyankor sikerül egy kis időre minden gondomat félretennem, olyankor nem vagyok sem álláskereső, sem pszichológus. Ha táncolok, csak én vagyok, a zene, a ritmus, és a táncpartnerem. Ilyenkor az idő is mintha simábban, gyorsabban, de ugyanakkor lassabban is folyna. Ha táncolok, csak visz a sodrás, és én hagynom. Igazi flow élmény.

Ha táncolok, akkor nem számít, hogy fáj a lábam, hogy szorít a cipő, vagy netán telihold van… A tánc kikapcsol, feltölt, és másfél óra után garantált a vigyor az arcomon.

Tánc közben sokat tanultam önmagamról is, szóval a tánc egyfajta önismeret is. Önismeret, mert tudni kell bízni magadban, tudni kell bízni a másikban, hagyni, hogy ő vezessen. Önismeret, mert tánc közben kiderül, hogy mennyire tudod uralni a mozdulataidat, és az is, hogy mennyire tudod elengedni magad. Tartás kell hozzá és lazaság, ösztönök és tudatosság.

A táncban, a tánc által találtam meg azt a helyet és időt, ahol önmagam lehetek. Ahol nincs stressz, és a gondok is az ajtón kívül maradnak egy időre. A tánc energiája, lendülete pedig segít továbbcsinálni, segít kitartani, és elhinni, hogy lesz még jobb is, sokkal jobb. 

Kis kutatást végzetem, mert bevallom kicsit felhúztam magam. Aztán kellemes csalódás ért, de erről később, most térjünk vissza oda, hogy miért is kezdtem mini és nem reprezentatív kutatásba.

Sokszor hallani, pl. állásbörzéken, hogy kérem, ma Magyarországon közel nyolcezer, hétezer, hatezer (a számok folyton változnak, szezontól függően) betöltetlen állás van.

Ez részben igaz is, mert ha megnézzük a nagyobb állásportálokat, akkor az álláshirdetések száma összességében tényleg nyolcezer környékén van, mint például most a mai napon is. A kérdés, csak az, hogy ebből a sok ezerből egy magamfajta álláskereső mennyire is tud jelentkezni. Na, ez szám már egyénenként, képzettség és a keresett munkakör tekintetében erősen változik, és bizony jelentősen alatta marad a sokezres számnak.

Kiemelnék két állásportált, és sorra veszem a saját kis „kutatásom” eredményeit.

A profession.hu-n, ma 7996 hirdetés található, 2067 hirdetőtől. Ha megnézzük az egyes kategóriákat, egyes esetekben a hirdetések száma bizony lényegesen alacsonyabb. azért vannak kivételek. Van, ahol tényleg rengeteg nyitott pozíció van. Ha sorra nézzük a kategóriákat a következő kép alakul ki: Az élen a szakmunkás kategória van, itt 1083 hirdetés található. Az értékesítés, kereskedelem kategória a második a maga 1004 hirdetésével.

Ami viszont többségünket érdekli az az alábbi két kategória: HR munkaügy (273 hirdetés) és Adminisztráció, asszisztencia (428). Ezek már szerényebb számok.

Hasonló a helyzet a cvonlie.hu-n is. Ott 7314 hirdetést lehet ma találni. Ezen a portálon a termelés, gyártás kategória vezet 1397 hirdetéssel. A második a műszaki/mérnök kategória 1050 hirdetéssel. A HR kategóriában itt 285, míg az adminisztráció asszisztencia kategóriában 487 a hirdetések száma.

Na, de most jön az érdekes része. Én a HR kategóriában keresgéltem és a két állásportálon az összesen 558 hirdetés közül ma 16-ra tudtam jelentkezni. Ez pedig kellemes csalódás. Hogy miért? Mert sokszor örülök, hogy ha öt olyat találok, amit érdemes megpályáznom. Ennek pedig több oka van.

1.      Van, amikor azért nem pályázok meg egy pozíciót, mert nem beszélek azon a nyelven ami a betöltéséhez szükséges lenne. (pl. spanyol, szlovák, cseh, finn, holland, héber stb…) Vagy ha beszélek, nem az elvárt szinten.

2.      Megesik, hogy a munkavégzés helyével nem vagyok kibékülve. Vannak bizonyos preferenciáim, ez van. Dunántúliként nekem fontos, hogy leendő munkahelyem vagy Budapesten, vagy lehetőleg valamelyik észak-nyugati, esetleg közép dunántúli nagyvárosban legyen.

3.      Ha 4-5 év releváns tapasztalatot kérnek, de ha minimum hármat és a felett, akkor sem szoktam jelentkezni az adott pozícióra.

4.      A gyakornoki pozíciók többségénél nappali tagozatos hallgatói jogviszony kell. Ez is egy olyan feltétel, amit nem tudok megkerülni, sem eleget tenni neki.

5.      A hirdetések többsége sokszor felkerül egymás után, és sokáig fenn van, így aki hosszabb ideje álláskereső, mint én, sokszor már nehezen talál új lehetőségeket. (Vagy legalább olyan pozíciót, amit még nem pályázott meg háromszor.)

Azt hiszem, még sokáig lehetne sorolni az okokat, de úgy gondolom ezek a leglényegesebbek.

Mindezzel csak azt akarom mondani, hogy bármennyire is jól hangzik, hogy közel nyolcezer betöltetlen állás vár a munkavállalókra, azért az, hogy ki mire tud jelentkezni, az már sajnos erősen korlátozott.

Remélem ez egy nap még változni fog. :D

Ma egy kicsit kénytelen vagyok szarkasztikus, vagyis inkább kritikus lenni. Olvastam ugyanis egy cikket itt: https://www.profession.hu/cikk/5280 és mit mondjak, nem tudtam eldönteni, hogy sírjak, vagy nevessek. Mivel jobb a dolgok pozitív oldalát nézni, inkább a nevetést választottam.

Igen ám, de nem tudtam azért elmenni a dolog mellett szó nélkül. :D Ezért a mai bejegyzés.

Az említett cikk egy amerikai toborzási szakértő által írt cikk fordítása, és hét tippet sorol fel, hét módszert, aminek az alkalmazásával kitűnhettek a tömegből. Vagyis a cikk azt ígéri, hogy ha ezeket alkalmazzátok, akkor felfigyelnek rátok a munkaadók. (Az eredeti cikket itt találjátok: https://www.entrepreneur.com/article/243761)

És hogy mi a problémám? Az, hogy ezek a tippek lehet Amerikában működnek, de valljuk be, magyar viszonyok között nem állják meg a helyüket. Ezért nem is értem, hogy a magyar állásportál miért közölte úgy, ahogy. Érdekességnek, napi csemegének, vagy napi poénnak szerintem elmegy, de semmi esetre sem érdemes komolyan venni.

Na, de sosem szoktam a levegőbe beszélni, és minden alap nélkül kritikát megfogalmazni, ezért nézzük meg pontról pontra, mi is az én gondom:

1.      Készítsünk saját virtuális önéletrajzot! Legyen saját domain címmel rendelkező szakmai blogunk, honlapuk. Hiszen manapság a Word formátumú hagyományosabb önéletrajz már a múlté. → Én ebben nem vagyok olyan biztos. Igen, nem rossz, ha valakinek van saját honlapja, szakmai blogja, hiszen nekem is van. De nem biztos, hogy minden foglalkozás esetében releváns, nem biztos, hogy minden ember elég kreatív, vagy képzett informatikai szempontból, hogy létrehozzon egy saját honlapot. A saját domainről meg az a véleményem, hogy sajnos annak a megfizetése nem biztos, hogy belefér egy álláskereső költségvetésébe. Szép dolog, ha igen, annál jobb, de lehet blogot, honlapot szerkeszteni ingyen is. A hagyományos formátumú önéletrajz pedig azért lehet praktikusabb, mert a HR-es számára és az egyes toborzást segítő szoftverek számra is könnyebben kezelhetőek.

2.Készítsünk új profilképet! Legyen új, színeiben, beállításaiban másképp, a megszokottól megkomponált képünk. Legyen a háttér pl. egy város, vagy egy erdő. →Jó ha a képet, amit az önéletrajzunkba teszünk időnként frissítjük, mert nem igazán jó, ha egy tíz éve készült képet használunk, ahol még rövid volt a hajunk és vörös, most meg hosszú és szőke. Tehát érdemes naprakésznek lenni, de ne vigyük túlzásba. A fenti tanács megfogadását azért sem ajánlom, mert akadhat, aki merészebben gondolkodik, és betesz egy fürdőruhás, netán családi fotót az önéletrajzába. Ezek a képek nem ide valók. Esetleg a Facebookra, de semmi esetre sem a pályázati anyagunkba. Ha egyáltalán kérnek fotót, (mert vannak olyan országok pl. Anglia, ahol kizáró ok a fotó) akkor valami visszafogott, nem kivehető háttér előtt készült fotót javaslok.

3.Saját név egy logóban! Készítsünk személyes márkát, logó, honlap, névjegykártya, egyéni aláírás formájában. →Hogy mi ezzel a gondom? Az, hogy magyarországi keretek között még nagyon a cégeknél sem annyira divat a saját márka építése, vagy ahogy a szakszó mondja a branding, nemhogy az egyének esetében. Nincs meg az a kultúra, és hozzáállás még sem az emberek, sem a cégek részéről, hogy ez működhessen. Hiába, nem vagyunk még jók önmagunk fényezésében. (És a fényezést most a jó értelemben tessék venni.)

4.Tegyük portfóliónkat egy pendrive-ra! Az interjú után adjuk oda a felvételiztetőnek a nyomtatott és online formában is az önéletrajzunkat, referencia munkáink dokumentumait, motivációs levelünket, azaz a portfóliónkat. Mindehhez rendeljünk gravírozott pendrive-okat, amiken szerepel a nevünk, és amik tartalmazzák anyagainkat. →Bevallom ez a pont a kedvencem. Már az első három is erős, na de ez… :D Úgy tudom az álláskeresők nagy százaléka interneten keresgél, és email-en keresztül pályázik. Így eleve meg van a cégeknek az anyaga online. Nincs szükség külön odaadni, és valljuk be, egy gravírozott pendrive túlzásnak tűnik. Nem hiszem, hogy egy álláskeresőnek pont erre van pénze és lehetősége.

5.Készítsünk személyes levélpapírt! Online pályázat esetén is érdemes fejléces „levélpapírra” írni a köszönőlevelünket. →Először is, szerintem ma Magyarországon nem nagyon szokás köszönőlevelet írni az állásinterjú után. Én úgy érzem, hogy nem a kultúránk része. Nem hiszem, hogy elvárják, és nem is gondolom, hogy lenne értelme. Az meg, hogy mindezt fejléces papírra írjuk, hát… megint csak túlzásnak érzem. De akinek tetszik az ötlet, ne tartsa vissza magát!

És itt még jönne két pont, de ezekkel nincs problémám. Az, hogy válaszoljunk gyorsan a HR-esnek, és legyünk lényegre törőek, ez rendben van. A furcsa inkább az, hogy ez nem mindenkinek és mindenkor evidens. Mert, hogy nem az lenne a normális, hogy lehetőleg gyorsan, és röviden, sallang nélkül válaszolnánk? A mai okostelefonokkal tarkított és felgyorsult, és ha lehetek személyes, akkor az Y és a Z generáció világában ez már-már természetes, nem? 

Bevallom a címet nem én találtam ki. Ez egy általam már korábban megosztott cikk címe. Felmerül tehát a kérdés, hogy most miért írok én is egy bejegyzést ugyanezzel a címmel? Olvasói felkérésre. :D Ha úgy tetszik, felhívást kaptam keringőre, és úgy döntöttem vállalom.

Olvasóm nem találta elég tartalmasnak a cikket, ezért kért meg, hogy írjam meg a témáról a véleményemet én is.

Visszatérve a kérdésre, miszerint jelentkezzünk-e az állásra, ha nem passzol ránk minden feltétel, a válaszom igen. Tudni kell olvasni a sorok között. Hogy ehhez mi kell? Kellő önismeret.

Erről most azonban nem szeretnék írni, mert sokat foglalkoztam már a témával. Itt olvashatjátok a korábbi gondolataimat: https://hr-es-pszichologia.webnode.hu/news/legy-onmagad-/ és itt is: https://hr-es-pszichologia.webnode.hu/news/out-of-the-box-stilusu-gondolkodas/

Itt az írom le, hogy szerintem mi is kell a versenyképességhez: https://hr-es-pszichologia.webnode.hu/news/versenykepesseg-avagy-mi-kell-ahhoz-hogy-tuti-befutok-legyunk-/

Itt pedig azt, hogyan is lehet önismeretre szert tenni: https://hr-es-pszichologia.webnode.hu/news/onismeretre-fel-masodik-resz-munkapszichologiai-tesztek/

https://hr-es-pszichologia.webnode.hu/news/onismeretre-fel-elso-resz-a-klasszikusok/

Na de foglalkozzunk a kezdeti problémával. Tegyük fel, hogy van kellő önismeretünk, tudjuk, mennyit érünk, és hogy mire vagyunk képesek. Rendelkezünk némi munkatapasztalattal is, mégis elbizonytalanodunk az álláshirdetések böngészésekor.

Az álláskeresés egyébként is egy érzékeny időszak, és sokszor el lehet bizonytalanodni közben, főként, mert míg tart ez az időszak bizony kapunk hideget, meleget. Inkább hideget. Ilyenkor pedig nehéz magabiztosnak maradni, ez pedig azt eredményezheti, hogy nem jelentkezünk olyan pozíciókra, melyeket betöltésére alkalmasak lennénk. Főként azért, mert van ugyan tapasztalatunk, de nem egészen olyan, nem egészen abból a szférából.

Hogy mit kell tenni ilyenkor? Nézzünk meg egy aktuális álláshirdetést az adminisztráció területén. Elég konkrét, nincs benne igazán felesleg. (Mert, hogy olyan is van, hogy felesleges egy rész az álláshirdetésben, sőt, kifejezetten vicces, de erről később. )

Szóval íme a hirdetés: https://www.profession.hu/allas/hr-asszisztens-procter-gamble-hyginett-kft-csomor-699926/optimum

Ebben Hr asszisztenst keresnek, az első elvárás a felsőfokú szakirányú végzettség, vagy 1-3 év munkatapasztalat. Rendben gondolom én, ha a vagy kötőszó van a kettő feltétel között, akkor elvileg, ha van megfelelő végzettségem, akkor a gyakorlat hiánya kevésbé számít. Igen, így kellene lennie, de a szomorú tapasztalatom az, hogy a gyakorlat mindent visz.

Mielőtt azonban teljesen elbizonytalanodnánk, érdemes megnézni a feladatokat. Ezek főleg szervezési feladatok, képzési programok összeállítása. Tehát ha valakinek van ilyen tapasztalata, mondjuk tanulmányi szervezőként, akár egy egyetemi tanulmányi osztályon, az bátran jelentkezzen. A lényeg, hogy vegyük sorra, hogy előző munkahelyünkön, vagy szakmai gyakorlatunk során milyen feladataink voltak, hátha valamelyik éppen passzol.

És, hogy mi az, ami felesleges, sőt egészen vicces az álláshirdetésekben? Hát az, amikor arról írnak, hogy olyan embert szeretnének, aki agilis, kiváló kommunikációs készséggel rendelkezik, terhelhető, önálló, lelkiismeretes, megbízható, stb… Ugye ismerős?

Na, ez, az a rész, amit kevésbé kell komolyan venni. Én inkább azt javaslom, hogy egy állásra pályázva mindig nézzük meg a hirdetésben felsorolt feladatokat, az elvárásokkal együtt. Ha azt látjuk, hogy a feladatokat el tudnánk végezni, mert csináltunk már hasonlót, de esetleg az elvárásoknak nem felelünk meg 100 %-ban, akkor mindenképpen pályázzuk meg az adott pozíciót.

U.i.: Akit érdekel a vicces rész az olvassa el Kelkó Tamás blogbejegyzését, nagyon tanulságos. Itt találjátok: https://www.kelko.hu/az-allashirdetesek-legviccesebb-resze/

Igen, ez az a kérdés, amire talán nincs is jó válasz, de azért remélem, adhatok egy-két használható tippet. Hogy miért éppen most foglalkozom ezzel a témával? Mert átnézve az írásaimat rájöttem, hogy valamiért erről kevés szó esett.

Írtam már arról, hogy szerintem nem lehet 100 hirdetésre 100 különböző önéletrajzot írni, ha valaki egyféle munkát keres. A bejegyzést itt találjátok: https://hr-es-pszichologia.webnode.hu/news/oneletrajz-frissitese-avagy-kell-e-lehet-e-100-allashirdetesre-100-kulonbozo-oneletrajzot-kuldeni-/

Pár oldalt is megosztottam a Facebook-os oldalon, ahol tippeket, és tanácsokat találhattok, arra nézve, hogy hogyan is érdemes önéletrajzot írni.

Éppen ezért most úgy döntöttem megosztom a saját tapasztalataimat, és összeszedem mire is érdemes figyelni.

Először is, manapság nem szerencsés hosszú és terjengős önéletrajzot írni, amiben elmeséljük a fél életünket, és még arról is szó esik, hogy (és elnézést attól, akit érzékenyen érint) meghalt a hörcsögünk, és emiatt egész éjjel nem aludtunk.

Na de tréfát félretéve manapság az a legjobb, ha önéletrajzunk nem hosszabb maximum két oldalnál. Ha valaki pályakezdő, akkor lehet rövidebb is, a lényeg, hogy egy-két oldalnál ne legyen hosszabb.

Érdemes az elején egyfajta célkitűzést, karriercélt megfogalmazni, ami arról szóljon, hogy mit is szeretnénk, milyen típusú munkát akarunk, és miért. Ez is legyen rövid, max. 2-3 mondat, és azok se legyenek túl terjengősek.  Azaz legyünk lényegre törőek.

Ha ez meg van, akkor jöhetnek a szakmai tapasztalatok, munkahelyek. Aki pályakezdő, az nyugodtan írja bele azokat a releváns tapasztalatokat, amiket egyetem, vagy egyéb tanulmányai alatt szerzett, mint például diákmunka, szakmai gyakorlat. Ez legyen csak felsorolás jellegű, az szereplejen benne, hogy hol, és mit csináltunk.

Ezután jöhetnek a szakmai készségek, képességek. Ide azok kerüljenek, amik relevánsak a betölteni kívánt pozíció szempontjából. És legyenek hozzájuk konkrét példák rendelve. Indokoljuk meg, hogy miért kiváló a kommunikáció készségünk.

A tanulmányok, képzések lehet a következő pont, időrendi sorrendben a legutolsóval kezdve. Ide kerülhetnek egyéb ismeretek is, mint például nyelvtudás, informatikai ismeretek.

Ezek azok a pontok, amik mindenképpen benne kell, hogy legyenek az önéletrajzunkban, ami viszont nem azok a következők: lakcím, születési dátum, családi állapot.

Azért telefonos, és email-es elérhetőségeinket ne felejtsük ki belőle, ezek legyenek jól látható helyen. J És ha mindez nem lenne világos, itt egészen jó mintákat találtok: https://www.profession.hu/oneletrajz és itt is: https://jobangel.blog.hu/2015/03/06/cv-pentek_szallitmanyozasi_ugyintezo_oneletrajza

Szóval önéletrajz írásra fel!

Volt már úgy, hogy nem tudtátok miért, de valamihez, valakihez, már-már a racionalitást, a józan észt meghaladva ragaszkodtatok? Akkor is, ha az a valami, vagy valaki nem tett jót nektek. Biztos vagyok benne, hogy mindenki tudna mondani példát arra, hogy valamilyen, sokszor érthetetlen okokból nem tudunk engedni a 21-ből. Legyen az ok szerelem, vagy más, mindegy, a lényeg ugyanaz.

Most nem szándékozom sorra venni azokat az eseteket, amikor a ragaszkodásnak van értelme, és kifejezetten pozitív értelme van. Jelen bejegyzésben inkább arról osztanék meg veletek pár gondolatot, amikor ragaszkodásunk értelmetlen, sőt hátrányt jelent, és kifejezetten árt nekünk. Persze nem a szeretem akkor is, ha megver típusú ragaszkodásokról lesz szó. :D Ez egy másik lapra tartozik. :D

Komolyra fordítva a szót, van egy féle ragaszkodási típus, melyet az álláshirdetésekben, az elvárások kezdetű részben figyeltem meg, és aminek okát, létjogosultságát, a mai napig nem értem. Hogy mi ez?

X területen 1, 2, 3, 4, 5 (és a határ a csillagos ég) év tapasztalat szükséges, multinacionális környezetben.

Ezzel nem lenne semmi baj, de sok esetben nagyon indokolatlan ez a feltétel. Egészen egyszerű, atomfizikai tudást nem igénylő pozíciók esetében is.

Őszintén, leginkább azzal van problémám, hogy multinacionális környezetből származzon az a tapasztalat.

Ezzel viszont engem is, és még sok pályamódosítót olyan ördögi körökbe kényszerítenek, melyekből nincs kiút.

Mivel már majdnem munka és szervezetpszichológus vagyok, és mert van számos olyan munkatapasztalatom, ami hasznosítható lenne multis környezetben is, sokszor kaptam sikertelen jelentkezéseim után azt a visszajelzést, hogy az adott pozíció túl egyszerű lenne nekem, számomra egy több önállóságot jelentő pozíció lenne a megfelelő. Ilyenkor gondoltam rendben, akkor jelentkezem kicsit több szakértelmet, kicsit több kihívást jelentő pozíciókra. Az eredmény: Nincs több éves, multinacionális környezetben szerzett tapasztalatom, míg más jelentkezők éppen a szükséges tapasztalattal rendelkeznek, ezért most sajnos nem én vagyok a befutó.

Ez az én történetem, de gondolom nem egyedi. Szerintem itt is arról van szó, hogy a cégek nem mernek belevágni valami újba, nem mernek kipróbálni valami mást. Korábban már írtam arról, hogy merni kellene out of the box módon gondolkodni. (Azt a bejegyzést itt éritek el: https://hr-es-pszichologia.webnode.hu/news/out-of-the-box-stilusu-gondolkodas/)

Sosem értettem, hogy manapság, az Y, sőt az Z generáció korában, miért nem lehet a megszokásokon, a berögzült, de sokszor a változó környezethez nem, vagy nem elég rugalmasan alkalmazkodó eljárásmódokon változtatni. És ez nem csak a kiválasztás területén van így.

Nem titok, szakdolgozatot írok, és ezért manapság több szakirodalom kerül a kezembe, több információt keresek többféle kérdésben a munkapszichológia területén belül.

A kutatómunkámnak köszönhetően pedig azt látom, hogy például egy cég megfelelő működéséhez szükséges és fontos a folyamatos visszajelzés a dolgozóknak a teljesítményükről. Hogy miért? Mert ez visz előre, mert ha tudom, hogy jó vagyok, és megbecsülnek, akkor hűséges leszek a céghez. Ugyanígy tovább megtarthatom a munkahelyem, ha folyamatos visszajelzést kapok a teljesítményemről, így esélyt kapok arra, hogy észrevegyem, valamit változtatnom kell, mert nem teljesítek úgy, ahogy kellene.

Továbbmenve, ha figyelnek rám, ránk, mert tudják, hogy az Y vagy netán már a Z generáció tagjai vagyunk, és másképp, a modern és egyre gyorsuló világnak megfelelően viselkedünk, és keresünk munkát, akkor nagyobb eséllyel találhatnak tehetségeket.

Ezek a tehetségek pedig eltérően, nem hagyományos módon fognak viselkedni, viszont az átlagosnál jóval több kreativitást, és új ötletet visznek, vihetnek be a cégbe.

Ezért nem tartom jónak, hogy a kiválasztás során olyan embereket keressenek, mindig és minden esetben, akik rendelkeznek multinacionális tapasztalattal, mert ez a tapasztalat sokszor berögzült, rugalmatlan szokásokból áll.

Éppen ezért nem érdemes ragaszkodni a multinacionális környezetben szerzett tapasztalathoz, mert ez a ragaszkodás véleményem szerint sokkal inkább hátráltat, mint előrevisz. Hiszen minden cég más, és nincs két egyforma helyzet sem, amit meg kell oldani.

Mégis a szomorú valóság az, hogy ezekre a tényekre, amiket a szakirodalom már régen ismer, nincsenek még felkészülve a vállalatok. Sem a generációkra, sem változó igényekre. Inkább ragaszkodnak az ismert, a biztonságos, a kiszámítható helyzetekhez. Ennek persze van jó oldala is, mert a kiszámíthatatlan környezetben segít egy darabig fennmaradni. Egy idő után viszont beszűkíti a lehetőségeiket, és onnantól kezdve nem előre fog vezetni az útjuk, hanem visszafelé. Szóval a jó tanácsom csak ennyi: nézzünk előre, és ragadjuk meg a lehetőségeinket, még akkor is, ha elsőre furcsának, nem megszokottnak tűnnek is. Ne éljünk a múltban! 

Na igen, ez az a téma, ami bizony sok indulatot válhat kit. Magam is nem egyszer tapasztaltam, hogy mérges, sőt néha dühös is leszek, ha ilyen levelet kapok. Főleg akkor, ha nem kapok. De erről később. Persze mondanom sem kell, hogy érzelmeim oka többnyire a csalódottság.

Tételezzük fel, hogy kaptunk egy ilyen levelet az önéletrajzunk elküldése, vagy az állásinterjú után. Sok ilyen levelet kaptam már sajnos, és bizony soknak a stílusa hagyott kívánnivalót maga után. Azon már meg sem lepődök, ha már a jelentkezésemet visszaigazoló e-mailben az szerepel, hogy ne reméljek választ, ha nem leszek azon szerencsés kiválasztottak között, akiket behívnak interjúra. De ez legalább korrekt.

Arról most nem kívánok elmélkedni, hogy milyen rosszul esik, (mert bizony rosszul esik, és aki mást állít, az hazudik, és/vagy becsapja önmagát) ha elküldöm az önéletrajzomat, és semmiféle választ nem kapok. Se füstjelet, se semmit. Még egy visszaigazoló e-mailt sem, ami azért, valljuk be nem olyan nagy fáradtság. (Mivel általában automatikus.)

Nem, én arról osztanék most meg néhány gondolatot, hogy az mennyire bántó, ha bizony voltunk interjún, vagy legalább elektronikus úton kapcsolatba léptünk a munkáltatóval, és utána hiába várjuk a választ az eredményről.

Ilyenkor tipikusan várunk, és várunk, majd ha megelégeltük a semmittevést, akkor jönnek az emailek, amiket elküldünk a munkáltatónak, de legalábbis a toborzást végző munkatársnak (és most szándékosan nem írtam szakembert) hogy érdeklődjük pályázatunk felől. Ha ez nem használ, akkor jönnek a telefonok, amiket senki nem vesz fel.

Jó esetben nem sokkal később pedig kapunk egy szűkszavú levelet arról, hogy sajnos most nem minket választottak. Hogy miért nem mi lettünk a befutók? Ja kérem, erre a kérdésre nincs válasz, és ha mégis feltesszük, általában semmitmondó, a lényeget gondosan kikerülő válaszokat kapunk.

A végén pedig értetlenül állunk a dolog előtt. Főleg akkor, ha úgy érezzük, az interjú nagyon is jól sikerült. És ez nem légből kapott feltételezés. Hogy miért nem? Tegyünk egy próbát: Ti mit gondolnátok, ha az interjú alatt a következő mondatok hangoznának el:

-          Nincs cafeteriánk, hosszú történet, hogy miért nincs, de majd ha itt fog dolgozni, akkor elmesélem.

-          Igazán nagy szerencse, ha a leendő dolgozó már az első interjú alkalmával találkozhat leendő főnökével, mert ez általában az utolsó körben szokott megtörténni.

-          A következő kör csütörtökön lesz, valószínűleg délután, mert előtte még lesz egy értekezlet.

-          Legszívesebben már most megmondanám az eredményt, de nem lehet, mert még van négy jelölt, akit meg szeretnék hallgatni.

-          Nagyon sokan jelentkeztek erre a pozícióra, és igyekeztünk a legjobbakat behívni. Ha itt van, az azt jelenti, hogy jó szakember.

Még hosszan lehetne sorolni, azt hiszem. Elég kellemetlen, ha ezek után három sort kapunk, melyben tájékoztatnak, hogy sajnos most nem kerültünk be a második körbe, és egy jókívánságot, miszerint ne csüggedjünk, mert ők sok sikert kívánnak az álláskereséshez.

De ebben az esetben legalább érkezett egy válasz, és nem kell rájönnünk a hallgatásból, hogy ismét nem mi voltunk a sikeres befutók.

Szóval, ha nekünk, álláskeresőknek, illedelmesnek, szofisztikáltnak kell lennünk, minden esetben felkészültnek a cégről, kerülnünk kell a gépelési és helyesírási hibákat a pályázatunkban, akkor talán az egész folyamat végén megérdemlünk egy választ.

És bár az álláskeresés alatt bizony sokunk már régen megtanult a sorok között olvasni, azért mindig jólesik, ha azt érezzük, megtisztelnek minket annyira, hogy válaszolnak. 

Nincs mese, ez a jokerkérdés, az adu ász minden interjúztató kezében, és valljuk be, ez az a kérdés, amit mi, interjúzók, álláskeresők a legjobban utálunk. Rögtön a motivációs levél után. :D Sajnos nincs igazán jó válasz. Ezért sorra veszem a lehetőségeket:

1.Az őszinte: Állás kell! Pénz kell! :D És egyébként is, azt hallottam Önöknél nagyon jó a fizetés, és még a Túró Rudi automata is ingyen működik.

2.Ami hallani szeretnének: Fejlődni szeretnék, ki akarom próbálni magamat új területeken, keresem a kihívást. 

Szeretném használni az általam beszélt nyelveket.

3.A szenvedélyes: Nagyon tetszett az állásajánlat, már kiskorom óta szenvedélyeim közé tartoznak a krokodilok. (vagy bármi, ki-ki tetszése szerint beírhat ide bármit) Minden vágyam, hogy itt dolgozhassam, mert úgy érzem ez az állás nekem van rendelve, a csillagokban is megírták.

4.A motivált, egy kicsit stréber: Nagyon keményen tudok dolgozni, ha kell hétvégén is. Nagy a munkabírásom, és jó a stressz tűrő képességem. Mindent hajlandó vagyok megtenni annak érdekében, hogy én tölthessem be ezt a pozíciót.

5.A jópofizó, avagy aki be akar vágódni: Sokat hallottam a cégükről, nagyon jó híre van, ideális munkahelynek tartom. Úgy tudom, hogy ez egy nagyon emberbarát munkahely és rugalmas a munkaidő.

6.A tájékozatlan: Nem tudom, miről van szó, annyira nem is érdekel ez az állás, de azt hallottam itt nem nagyon kell dolgozni. Jó a fizetés, és ez a lényeg nem? Amúgy miről is van szó?

7.A felgma: Nem érdekel ez állás, csak úgy bejöttem, de lenne jobb dolgom is. Egy barátom ajánlott be, de nem is tudom, hogy miért. Azt hiszem, inkább lemegyek fagyizni.

Bár a fenti variációkat viccesnek szántam, de komolyan érdekel, hogy mi lenne a válasz a miért jelentkezett hozzánk kérdésre. Mi az, ami igaz is, és több információt ad a jelentkezőről annál, hogy milyen szépen tud fogalmazni, vagy, hogy mennyire jól megtanulta azt a választ, amit úgy gondolja, hogy hallani szeretnének.

Több állásinterjú után én még mindig úgy érzem, hogy ahogy a motivációs levél, ez a kérdés is felesleges. Sokat nem tudhatunk meg vele a jelölt valódi hozzáállásáról, és arról sem, hogy milyen lesz a teljesítménye a jövőben. És valljuk be, a jól kiképzett álláskeresők már mondják is a jól betanult, valamikor őszinte, de ma már egyre elcsépeltebb, és megfakultabb válaszokat. Interjúztató bólogat, és kipipálja a listáján, hogy igen, ez is megvolt, és már tovább is lép.

Akkor viszont mi értelme van? Talán egyszer megtudom. Viszont van egy olyan érzésem, hogy ez azon a napon jön el, amikor megpillantom a lila mókust, és kitör a világbéke. 

A minap, immáron sokadszor bukkantam olyan cikkre a neten, ahol azt taglalták. hogy ha a cégek megértik az Y generációt, akkor előnybe kerülnek. Meg is osztottam a Facebook oldalon a cikket, mert jól összeszedi generációm/generációnk különlegességeit. (Akit érdekel, itt találja a cikket: https://www.hrportal.hu/hr/kerulj-elonybe-ertsd-meg-az-y-t-20140207.html)

A cikk jó, tetszett is, és elgondolkoztatott. Sokat írtam már az Y-okról, hiszen én is közéjük tartozom. Ez az a generáció, aminek tagjai 1982, van, aki szerint 1980 és 1995 között születtek. Nem vagyunk sokkal különbözőbbek más generációktól, és mégis, sok mindenben eltérünk tőlük. Akit érdekel, milyenek vagyunk, itt olvashat többet az Y-okról:

https://hr-es-pszichologia.webnode.hu/news/az-y-generaciorol-az-en-generaciomrol-es-arrol-miert-rossz-is-az-altalanositas/

És itt is: https://hr-es-pszichologia.webnode.hu/news/generacios-kulonbsegek-vs-szervezeti-kultura/

Visszatérve a mostani cikkre, a következő miatt gondolkodtam el egy kicsit: Ebből a cikkből, és számtalan másikból, amit az Y generációval kapcsolatban találunk a neten, számomra egy dolog világlik ki. Még pedig nagyon erősen. És vigyázat a gyengébb idegzetűek ne olvassanak tovább!

A 21. században, 2015-ben (de 2014-ben sem) a cégek, és a vállalatok egyszerűen nincsenek felkészülve az Y generációra!

Nincsenek felkészülve, mert sok esetben nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy számunkra fontos a szaktudás, és a tapasztalat, de nem feltétlen tartjuk szakmailag jónak azt, aki sok éve van a szakmában. Sokkal inkább a teljesítmény számít, a valós eredmények.

Nincsenek felkészülve ránk, mert bár folyamatosan azt hallani, hogy a világ gyorsan változik, és lépést kell tartanuk vele, mégis a cégek többsége nagyon hosszú távra szeretne tervezni, hosszútávon akarja megtartani a munkavállalót. Ezzel szemben sok esetben az Y generáció tagjai számára, és egyre több munkavállaló számára, egyre inkább természetes lesz, hogy egy munkahelyen nem fog eltölteni 20-30 évet, de még 10-et sem. Az átlagos az, hogy két-három évente bizony új munkát keresnek. (És ez már 2009-ben is így volt.) Van, aki a kihívás miatt, van, aki azért, mert jobb fizetést remél.

Nincsenek felkészülve, mert az Y-ok sajátos tulajdonságait még nem igazán értik, másféle, a mai világhoz passzoló elvárasaikat, hozzáállásukat még nem tudják kezelni.

És, hogy mindez miért aggasztó? Mert a világ gyorsan, sajnos egyre gyorsabban változik, és nem áll meg. Nekünk álláskeresőknek folyamatosan azt mondják, hogy bizony legyünk naprakészek, és mindenre felkészültek. Elvárás, hogy rugalmasak legyünk, hogy fiatalos gondolkodásunk legyen, jó stressz tűrő képességeink, tudjunk egyszerre több dologgal foglakozni, és persze minél jobban beilleszkedjünk a dinamikusan fejlődő vállalatba, és annak kultúrájába.

Tisztelet a kivételnek, és elmondanám, hogy nem szándékozom gyalázó bejegyzést írni, de a fentiek tükrében feltennék egy kérdést. Ha mi Y-ok, felkészültek vagyunk, és bár vannak hibáink, de igyekszünk megfelelni a felénk támasztott kihívásoknak, akkor kérdem én, miért nincsenek még mindig felkészülve ránk?

Mindezek után csak csendben és halkan, mintegy mellékesen jegyzeném meg, hogy az Y generáció legfiatalabb tagjai is már 20 évesek. Nem kell sok hozzá, és jön a Z generáció, és ennek a generációnak néhány tagja még számomra is furcsa, és nehezen érthető. Ha a világ, pontosabban a munkaerőpiac nem tud mit kezdeni az Y-okkal, akkor mi lesz velük, ha jönnek a Z generáció tagjai?