EQ és IQ. Mindkettő egyfajta intelligencia. Hogy miért írom így? Mert nem egyféle intelligencia létezik.
Ha azt mondjuk IQ, akkor arra gondolunk, ami logikus gondolkodást jelent, mindazt, ami kognitív folyamat. Ez kell a logikus gondolkozáshoz, a matematikához, az informatikához, a mindennapi élethez.
Viszont, ahogy lenni szokott, mi emberek nem csak számok és logikus döntések sorozatai alapján éljük az életünket. Hiszen ott vannak az érzelmek is, amiknek igencsak nagy szerep jut pl. döntéseink meghozatalakor. És itt jön képbe az EQ. Ez az érzelmi intelligencia. Ez az a készség, képesség, mely segítségével azonosítjuk saját és mások érzelmeit, és melynek segítségével kezeljük is ezeket az érzéseket.
A Wikipédia szerint először E. L. Thorndike-tól ered a kifejezés, de a pszichológiába a fogalmat először John D. Mayer és Salovey vezette be.
„Szerintük az érzelmek érzékelésének és megértésének képessége egy újfajta intelligenciát határoz meg. A Mayer–Salovey-modell az érzelmi intelligenciát az érzelmi információk megértésének képességével, és az érzelmekkel való érvelés képességével definiálja. Az érzelmi intelligenciát pontosabban négy fő területre osztják:
- képesség az érzelmek pontos érzékelésére
- képesség a gondolkodás érzelmek segítségével való előremozdításában
- képesség az érzelmek jelentésének megértésére
- képesség az érzelmek kezelésére”
(Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%89rzelmi_intelligencia)
Hogy miért is kezdtem ezzel a témával foglakozni? Mert mostanában úgy látom, hogy (még a reklámokban is) egyre nagyobb hangsúlyt kap az IQ. Azaz ha valakit okosnak és nagyon jó, átlagon felüli képességekkel rendelkezőnek neveznek, annak magas az IQ-ja, (és csak az IQ-ja) esetleg jó matekból, de mindenképpen kikezdhetetlen logikával rendelkezik, tökéletesen tud elemezni objektív módon helyzeteket, és kiváló a problémamegoldása.
Ez rendben is van, de közben egyetlen szót sem ejtenek az EQ-ról. Ilyenkor mindig kicsit dühös leszek, mert a legtöbb ember nem ilyen, és mert manapság az IQ nem minden. Egyre nagyobb jelentősége van az emberi kapcsolatoknak, és az érzelmeknek. Gondoljunk csak egy egyszerű vezető alkalmazott párosításra. Az alkalmazottaknál is komoly gondokat okozhat, ha nem tudják kezelni érzelmeiket, de ez sokkal problémásabb lehet a vezetők esetében.
Képzeljük csak el, hogy milyen lenne, ha egy vezető teljesen kikelne magából, és akár más vezetők előtt már-már egy kisebb dührohamot produkálva elkezdené szidni egyik alkalmazottját, aki hibát követett el.
Jogos a harag vagy sem, azt hiszem ebben az esetben igazán mindegy: a lényeg, hogy véleményem szerint egy vezetőnek nem így kell viselkednie. Azért vezető, hogy tudja kezelni a számára dühítő, és esetenként kínos helyzeteket, profi és kellően megfontolt módon. Ehhez pedig nem elég, ha szimplán magas IQ-val rendelkezik. Motivált, elkötelezett és hűséges munkatársak alkalmazásához ennél több kell.
Pontosan erre jó az EQ: Az a szép benne, hogy segítségével kezelhetjük és értelmezhetjük érzelmeinket, és megélhetjük, azt is, hogy milyen jó hogy vannak. Ha pedig ez megvan, akkor már nem lesz kérdés, hogy az IQ-n túl, mi is különbözeti meg a vezetőt a főnöktől. (Leader not a Boss. )
Nem mondom, hogy mindig könnyű, megtalálni a helyes utat, de az önismeret segíthet, hiszen minden ember nagyon különböző, és hogy ki hogyan reagál egyes helyzetekre az egyénenként eltérő. Van, aki érzékenyebb, van, aki kevésbé. Egy biztos, nem kell elkeseredni, mert az EQ fejleszthető, és tanulható saját magunk érzékenyítése. Ez pedig azt kell mondjam, különösen jó hír lehet azok számára, aki vezetők akarnak lenni és nem csak főnökök.