„Úristen megint tréning!” Azaz a nem akarásnak nyögés a vége (Könyvajánló és néhány saját gondolat)
A cím első része Ligeti György könyvének a címe. Mostanság ezt olvasom. Szakkönyv, mert a szakmáról, a tréningekről szól, és nem szakkönyv, mert nem szájbarágós, és nincs tele érthetetlen szavakkal. Azaz olyan szakkönyv, amit jó olvasni. Pont az a típus, amit én szeretek. Tisztelet a kivételnek, de sokszor gondolom, ha egy könyv tele van idegen szakszavakkal, és csak úgy röpködnek benne a nem mindig oda való angol kifejezések, akkor az néha arról árulkodik, hogy maga a szerző sem igazán érti azt, amiről írt.
Ligeti György könyve nem ilyen. Olyan témát feszeget már az elején is, és a könyvben végig, amivel nagyon egyet tudok érteni. Azt járja körül, hogy mikor is lehet hasznos egy tréning, mikor van szükség rá úgy igazából, és mi van akkor, ha csak nyűg mindenkinek a hátán. Ahogy ő is írja, egy tréning nem akkor jó, ha lazulhatunk, és kiereszthetjük a gőzt alatta. A tréning alkotó munka kell, hogy legyen. És hogy mire alkalmas a tréning? Mondja el ő maga:
„Alkalmas a tréning arra is, hogy a vezető megfigyelő legyen, és persze hogy az emberek megfigyeljék a vezetőjüket. A vezetőnek legalább a tréning idején ne kelljen irányítania, visszajeleznie, dicsérnie, támogatnia, büntetnie, szerveznie, vészforgatókönyvet kidolgoznia. És a tréning alkalmas arra is, hogy a résztvevők tét nélkül eljátsszák-túljátsszák, dramatizálják a hétköznapjaikat, kimondják egymásnak azt, amit korábban kimondhatatlannak hittek.
A tréning voltaképpen arra ad kiváló lehetőséget, hogy – elvonulva a hétköznapok tevékenységétől és a fizikai helyszínétől – játsszunk, beszélgessünk, s leginkább: gondolkodjunk.
A tréning egy eszköz, a szervezetfejlesztés eszköze. A szervezet fejlesztésének ok kizárólag az lehet, hogy az adott intézmény, cég, civil szervezet hatékonyabban jusson el ahhoz a célhoz, amiért létrejött. A tréning ennek az ívnek egy szakasza. Minden más ok, amiért a tréning létrejön, a kontraproduktivitás malmára hajtja a vizet.” (Ligeti György. Úristen megint tréning 47.old.)
Mindez persze csak akkor lehetséges, ha a környezet, a csapat, aki részt vesz a fejlesztésben a tréningen, olyan elfogadó légkört teremt, amiben a fent leírtakra, beszélgetésekre, visszajelzésekre, tükrözésre lehetőség van. Mégpedig anélkül, hogy közben valaki sérülne. Fontos, senkinek se kelljen félnie attól, hogy ha valamit megoszt a többiekkel, másnap nevetéség trágyává válhat. És persze, ami az elfogadó légkör feltétele az is, hogy ami a csoportban történik, az ott is marad. Nem lesz másnap beszédtéma, hanem ott marad a tréning keretei között.
Mielőtt elfelejtem, még egy nagyon fontos dolog van, amit meg kell említeni. Legyen szó tréningről, szervezetfejlesztésről, coachingról, vagy akár terápiáról, az önkéntesség nagyon fontos, ha nem a legfontosabb tényező. Szükség van a résztvevők beleegyezésébe, arra, hogy szabad akaratukból jöjjenek el, és szabad akaratukból vegyenek részt a fejlesztésben, tréningen. Hogy miért? Mert nem akarásnak nyögés a vége. :D
Ahogy egy terápiát sem lehet elkezdeni olyan emberrel, akit köteleztek rá, de ő maga nem egyezett bele (mert a jegyző küldte, megtörtént) úgy egy tréningen sem igen lehet dolgozni olyan emberekkel, aki azt sem tudják, miért vannak ott, és fogalmuk sincs arról, hogy milyen merénylet készül ellenük.
Sok dolgon áll vagy bukik tehát egy tréning sikeressége, de három dolgot mindenképpen érdemes kiemelni:
1.Szabad akarat. A résztvevők önszántunkból jelentkezzenek.
2.Pontos célkitűzések. Mindenki tudja, miért vannak a tréningen, és mit szeretnének elérni vele.
3.Elfogadó légkör és csoporttitok - Mindent meg lehessen osztani a többiekkel, szégyenkezés, és ítélkezés nélkül, és ami a csoportban történik, az maradjon is ott.
Nem sok igaz? De majdhogynem szentírás. :D Ha ez a három feltétel teljesül, akkor jó úton haladunk afelé, hogy sikeres legyen a tréningünk.
