Motiváció, te drága!
Manapság egyre inkább kulcskérdés a munkatársak, dolgozók motiválása. Kulcskérdés, mert ha sikerül nagy kincs, és sokba kerülhet, ha nem.
Létezése elfogadott tény, mégis hajlamosak vagyunk úgy kezelni, mintha legenda lenne, egy misztikus megfoghatatlan és felfoghatatlan entitás, mely befolyásol minket, és aminek megértése, kezelése lehetetlen vagy legalábbis csodaszáma menő dolog.
A munkatársak és bárki emberfia, lehet belsőleg és külsőleg motivált, abban, hogy egy cselekvést végrehajt-e vagy sem.
Külső moitvációról akkor beszélünk, ha a cselekvés végrehajtásáért jutalom jár, vagy elkerülhető a büntetés. Ezt élhetjük meg olyankor is, ha pl. vmit a főnöktől, vagy a negatív következényektől való félelmünkben csinálunk meg, vagy azért mert nagyon jól megfizetik. Ilyenkor általban az megfigyelhető, hogy a minimálisat teljesítjük, vagy pontosan annyit, amivel már mindenki elégedett lesz, de ennél se többet, se kevesebbet.
Ezzel szemben a belső motiváció sarkall minket arra, hogy megtegyünk dolgokat, azért mert meg akarjuk tenni. Nincs egyéb oka a cselekvésnek, csak az akaratunk. Nem állunk kényszer alatt, és nem is kapunk jutalmat érte. A cselekvés, akár a játék, önmagában jutalmaz. Erre akkor kerülhet sor, ha érdekel minket amit csinálunk, a motivációnk forrása tudásunk, tapasztalatink kibővítése, képességeink használata, vagy akár a kalandkeresés.
Ha egy munkatárs belsőleg motivált a munkavégzésre, akkor nem 100%-ot fog teljesíteni, hanem 200%-ot. Ontani fogja magából az ötleteket, érdekelt lesz, hogy minél hatékonyabban dolgozzon, és az adott célnank megfelelően teljesítsen, mert számára ez nem is egészen munka, hanem hivatás, egyfajta életszemlélet.
Jól hangzik nem? Elérhetetlen? Lehet. De ha nem próbáljuk meg talál sosem juthatunk el az ígéret földjére.
Mi lehet az első lépés? Egyszerűbb, mint gondolnánk. Biztos vagyok benne, hogy számos stratégia, okos ötlet létezik, hogy egy vezetőnek mit és hogyan érdemes csinálnia, fejlesztenie magát, ahhoz, hogy kellőképpen motiválni tudja az embereit.
Én viszont úgy gondolom, hogy az első lépés egyszerűen az lehet, hogy a vezető elkezd kérdezni, és ezzel együtt a kapott válaszokra figyelni. Ha íly módon sikerül megismernie az embereit, pontos képet kaphat arról, hogy ki mit dolgozik, milyen problémákkal kűzd, miben igényel segítséget, mi az ami tetszik neki, mit csinálna másképp... a sort még nagyon hosszan lehetne folytatni. A motiváció, a motiválás kulcspontját én abban látom, hogy ismerni kell azokat az embereket, akikkel együtt dolgozom, akik nekem dolgoznak. Ha tudom azt, hogy kik ők, mik az értékeik, akkor tudni fogom azt is, hogy mi motiválja őket.
Ha vezetőként nem figyelek rájuk, nem tudom hogy mit csinálnak napi szinten, nem fogom tudni megtalálni azokat az eszközöket, amit motiválni fogják őket. Ha hagyom hogy hónapokig ne csináljanak semmi érdemlegeset, ha zavaros helyezetbe kényszerítem őket, vagy ha netán megalázom, akkor nem szabad csodálkoznom, ha egy idő után egyszerűen továbbállnak. Köszönik szépen, de ebből nem kérnek. Mindez elkerülhető! Tegyünk érte!
Erőfeszítéseink pedig nagyon hamar kifizetődnek. Nőhet az elégedettség, csökkenthet a fluktuáció. Nő a termelékenység. Egészségesebb lesz a szervezet.
