Minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár, avagy akkor most ki is lehet coach? Ki az, aki kompetens?
Manapság nagyon divatos coachnak lenni, de sajnos nagyon nem mindegy, hogy ki és hogyan is „coachol”. Sok tényleges szakember van, és sok olyan, aki talán több kárt okoz, mint hasznot. Anélkül, hogy bárkit is becsmérelnék, elgondolkoztam, hogy ki is lehet coach úgy igazán, ki az, aki kompetens.
De mi is az a kompetencia? Sajnos erre a fogalomra nincs egységes definíció. A Bakos féle Idegen Szavak és Kifejezések Szótára szerint illetékességet, jogosultságot, szakértelmet jelent. Latin eredetű szó, jelentése valamire képes.
A kompetenciának tehát nincs egységes definíciója, azonban minden meghatározás egyetért abban, hogy a kompetenciára a következők a jellemzőek: olyan személyes készségek, képességek, jártasságok, magatartások halmaza, melyeket a dolgozó a munkavégzés közben alkalmaz. Valamilyen módon mérhetőek, vagy megbecsülhetőek, és hozzájárulnak a magas teljesítmény biztosításához. (forrás: Nemeskéri Gyula, Pataki Csilla – A HR gyakorlata – Ergofit Kft, Budapest 2007.)
Tehát összetett fogalom. Sarkítva elmondható, hogy segít nekünk abban, hogy megállapítsuk ki mire alkalmas, ki milyen munkát végezhet. Személyisége, motivációja is számítanak tudása és szakmai képessége mellett.
Annak megállapításához, hogy mi magunk mihez értünk, azaz miben vagyunk kompetensek, vagy miben nem, kell egy adag önismeret, és szerintem bizonyos szakmai alázat is.
Sajnos a hatalmas önbizalom sok esetben ronthat a helyzeten. És itt térek vissza ahhoz a témához, hogy ki is lehet coach? A válasz az, hogy nem mindenki. A gond azzal van, hogy ma még nincs megfelelően szabályozva, hogy ki tanulhatja ki ezt a mesterséget.
Engedve egy kicsit a szarkazmusomnak megjegyezném, hogy a neten természetesen számos cikket lehet találni a coaching témáról, és azt kellett látnom, hogy kommunikációs szakemberként, azaz főleg volt újságíróként, vagy híradósként később, a híradós vagy újságírói szakmát befejezve, avagy kiegészítve sikk coachnak lenni. Ezért is kezdett el érdekelni a kompetencia és a coaching kérdése. Mégpedig abban a tekintetben, amit egyik munkapszichológus évfolyamtársam fogalmazott meg, miszerint: minden pszichológus lehet coach, de nem minden coach pszichológus.
És nem is kell annak lennie. A hiba abban van, hogy néha átlépik a határt, és egy jó ötletet, mint például a csokoládé szeretetét, és a csokoládékészítés folyamatát és azt, amit az alkotás élménye kihoz az emberekből, összekeverik pl. a művészetterápiával.
Egyik félelmem, hogy vannak, lesznek olyan emberek, akik bizony öntudatlanul átlépik azt a bizonyos határt, és előhoznak valami olyan mélyet és nagyon személyeset az ügyfélből, amivel nem tudnak mit kezdeni. Így viszont több kárt okozhatnak, mint hasznot.
Tisztelet a kivételnek, annak, aki felismerni, hogy meddig tart a coaching és honnan kezdődik az, amit már a pszichológusnak kell megoldania.
Nem mondom azt, hogy a kizárólag pszichológusok „uralhatják” a coaching területét, és hogy senki másnak nincs jogosultsága arra, hogy coachként dolgozzon, mert nagyon nincs így. Igenis vannak kiváló szakemberek, a coachok között, de a divathullám miatt van sok hozzá nem értő személy is.
És, hogy milyen is a jó coach? Nehéz kérdés ez. Az biztos, hogy az lehet jó coach, akinek megfelelő szakmai ismeretei vannak, (üzleti, gazdasági, és pszichológiai is) és legfőképpen tudja, hogy meddig mehet el. Aki nem lépi át azt a határt, amit átlépve már inkább kárt okoz, mint hasznot. Azt hiszem ebben a kérdésben is az a jó megoldás, ha megtaláljuk az egyensúlyt. Az arany középutat, és azt az állapotot, amiben, mint egy jó vezető, mindig képesek vagyunk megtalálni azt a szerepet (irányító, coach, menedzser, vagy autokrata vezető), ami a leghasznosabb a célunk elérése érdekében, anélkül, hogy közben bárki is sérülne.
