Hosszú távon előrejelezni a munkahelyi teljesítményt? Lehetetlen!
Szomorú, de igaz. Sajnos sok esetben lehetetlen „megjósolni”, hogy például egy adott munkavállaló hosszú távon, hogyan is fog teljesíteni egy munkahelyen. Pedig mindent megtesznek a toborzásért felelős ilyen olyan szakemberek, hogy ezt megtegyék. Ebben segítségükre van számos teszt, és eljárás, melyet a kiválasztási folyamat során bevethetnek. A közös ezekben az eljárásokban az előrejelző érvényesség, avagy a prediktív validitás fogalma. (Korábban már foglalkoztam a prediktív validitás fogalmával, a bejegyzést itt olvashatjátok: https://hr-es-pszichologia.webnode.hu/news/a-prediktiv-validitas-azaz-az-elorejelzo-ervenyesseg-es-a-hagyomanyos-allasinterju-rovid-tortenete/)
A prediktív validitás tehát előrejelző érvényességet jelent. A korábbi bejegyzésemben azt mutattam be, hogy az egyes, a kiválasztásban használt módszerek milyen valószínűséggel segítenek bejósolni az egyén jövőbeli teljesítményét. Amint azt tudjuk, még az általam nagyra tartott AC esetében is mindössze 0,65 (65%) annak az mértéke, hogy az adott munkavállaló be fog-e válni az új munkahelyén a jövőben. Ezzel szemben, ahogy azt már írtam, egy klasszikus állásinterjú előrejelző érvényessége mindössze 0,15. (15%) (A tökéletes bejósolhatóság ugye 1 lenne, azaz 100%, de mivel nem tökéletes a világ, ennek elérése nagyon valószínűtlen.)
Nem kezdeném el megint összehasonlítgatni az eredményeket, de az tisztán látszik, hogy melyik módszer lehet a hatékonyabb. Mivel tökéletes bejósolhatóságot hosszútávon képtelenség elérni, (és rövidtávon sem igazán valószínű) ezért amit egy AC-vel elérhetünk, az több, mint jó. Viszont ebben az esetben is elég nagy a valószínűsége, hogy ha úgy tetszik a „maradék” 35% esetében valami egészen más fog történni, mint amit mi gondoltunk. Hogy miért? Mert ilyen az élet. Ilyenek vagyunk mi emberek.
Jól szemlélteti a dilemmát Daniel Kahnemann néhány sora: „A rövid távú trendeket előre lehet jelezni, valamint a viselkedést és a teljesítményt eléggé pontosan meg lehet jósolni a korábbi viselkedés alapján. De ne számítsunk arra, hogy az akadálypályán (saját megjegyzés: vagy akár egy AC-n) megfigyelt viselkedésből meg tudjuk mondani, hogyan fog valaki teljesíteni a tiszti kiképzésen (saját megjegyzés: vagy a munkahelyén élesben) és a harcban- teszthelyzetben és a valós életben egyaránt számos olyan tényező határozza meg a viselkedést, amely csak az adott helyzetre jellemző. Távolítsunk el egy 8 fős csoportból egy nagyon asszertív személyt, és a csoport úgy fog tűnni, hogy minden csoporttag személyisége megváltozott.” (255. old. Kahnemann – Gyors és lassú gondolkodás)
Erős gondolatok igaz? Nem arról van szó, hogy valamiféle képünk nem alakulhat ki egy egyén jövőbeli teljesítményéről, és ez a kép nem lesz bizonyos pontokon helyes. Pusztán arról van szó, hogy kialakulhatnak olyan helyzetek, amikor az adott helyzet sajátosságai miatt, vagy valamilyen előre nem látott okból emberünk egyáltalán nem úgy fog viselkedni, ahogyan azt mi elvárnánk.
Hogy miért? Mert a világ bonyolult, a munkahelyi környezet összetett, és mi hiába szerepeltünk jó egy AC-n, és miénk lesz az állás, ez még nem jelenti azt, hogy tökéletes lesz a számunkra. Hiszen nem azokkal vettünk részt az AC-n akikkel dolgoznunk kell… Ott potenciális jelöltek voltak. És ez fordítva is igaz. Szerepelhetünk rosszul egy AC-n, később mégis beválnánk a munkahelyen.
„Helytelen valakit azért hibáztatni, mert nem sikerült pontos előrejelzést adnia egy kiszámíthatatlan világban. Mindazonáltal kifogásolható, amikor a szakemberek azt hiszik, hogy sikerrel járhatnak egy lehetetlen feladatban. Azt állítani, hogy helyes intuíciónk an egy kiszámíthatatlan helyzetben, legjobb esetben is önbecsapás, vagy rosszabb. Érvényes jelek hiányában intuitív találatok a szerencsének, vagy hazugságnak tulajdoníthatóak. Ha most meglepőnek találjuk ezt a következtetést, akkor még mindig ott motoszkál bennünk az intuíció varázslatába vetett hit. Ne feledjük el a szabályt: ha a környezetben nincsenek állandó szabályszerűségek, nem szabad bízni az intuícióban!” (278. old. Kahneman – Gyors és lassú gondolkodás)
Mindez pusztán azt mutatja, hogy emberek vagyunk, és sokszor sok esetben nagyon nehéz objektívnek lennünk, és könnyebb a megérzéseinkre hagyatkozni, akkor is, ha nem túl pontosak. Probléma csak akkor van, ha fontos kérdésekben, például kiválasztásnál semmi másra nem támaszkodunk. Egy kutató, és had kockáztassam meg, egy toborzó is akkor lesz jó szakember, ha tisztába van a saját hibáival, és az emberi gondolkodás sajátosságaival. Mert ugyan tévedni emberi dolog, de ha tétje van, lehet, hogy nagyon nem éri meg.
