Embernek maradni

 

Nemrég fejeztem be Vahl Tamás, A zsiráf nyaka című könyvét, mely a címével ellentétben nem biológiai témájú, és nem is a zsiráfról szól. Legalábbis nem szó szerint. :D A multikról szól, és azok „életéről” Magyarországon.

Minden szinten inspiráló a könyv, és sok esetben fanyar humorral, és nagyon személetes példákkal mutatja be a valóságot.

Mégis leginkább a gondolatmenete tetszett. Az, hogy bár nehéz kiigazodni a multik néha kissé szövevényes világában, de nem lehetetlen. A lényeg azonban mindig minden esetben az, hogy embernek kell maradni. Egy multi is, és számos cég is sokkal sikeresebb lehet, ha figyelembe veszi, hogy a munkatársai emberek. Ők az alapjai mindennek, és nélkülük, ha tetszik, ha nem semmi sem sikerülhet. Ezen túlmenően a következő gondolatokkal is szolgál:

„Sokszor gondolhatjuk, hogy a világ egyre embertelenebb, egyre kevesebb időt szánunk egymásra, egyre inkább elgépisedünk. Mégis, ha egy kicsit belegondolunk, emberek vagyunk, emberként viselkedünk, az ember pedig társas lény, ami leginkább kapcsolataiban, kapcsolati hálójában nyilvánul meg. Talán erre lehetne, kellene leginkább épitkezni…”

Azaz multi szinten is érdemes és kell is embernek maradni, de ez egyéni szinten is nagyon fontos. Fontos, hogy emberek tudjunk maradni.

 

Emberként pedig jogunk van tanulni, fejlődni, és hibázni is. Bizony hibázni. Ezt pedig emberséges, elfogadó környezetben tudjuk megtenni. És ha lehetőség van hibázásra, akkor lehetőség van alkotni is, új ötleteket megálmodni. Mert azt már nagyon régóta tudjuk, hogy új és nagyszerű dolog nagyon ritkán születik meg hibák nélkül. Az a ritkább eset, hogy az új ötlet teljes egészében és tökéletesen, teljes páncélzatban kipattan a fejünkből, mint Zeusz fejéből Pallasz Athéné.

Néha azonban sokkal nehezebb felismerni azt, hogy hibáztunk, elismerni, hogy tévedtünk, és más irányban megpróbálni. Emberként hajlamosak vagyunk beleragadni a nem túl kellemes, sőt néha rossz helyzetekbe is. Ha például olyan barátokkal vesszük körbe magunkat, akik több csalódást és fájdalmat okoznak, mint amennyi örömöt, néha nehéz megválni tőlük, mert úgy érezhetjük, nem lesznek más barátaink.

Sokszor azonban megéri változtatni, és nagyot álmodni. A sikernek nincs biztos receptje, de egy biztos, ha igyekszünk emberek maradni, és nem átalakulni egy sikeres robottá, akkor már egy lépéssel közelebb vagyunk a célunkhoz.