Az Y generációról, az én generációmról és arról miért rossz is az általánosítás
Az okosok azt mondják, hogy az y generációba azok tartoznak, akik 1980/82 és 1995 között születtek, tehát ezek szerint én is a tagja vagyok. És nagyjából ennyi is az, amit biztosra lehet venni. Ebben mindenki és mindenhol egyetért. Innentől kezdve viszont sok túláltalánosítást, és emiatt nagyon pontatlan állításokat és kijelentéseket tesznek. Tisztelet a kivételnek. Ezek a túlságosan általános, sarkított állítások, pedig nem tudom, hogy kire igazak, rám, mint az Y generáció egyik tagjára elég sok minden nem.
Igaz, azt már régóta tudom, hogy én nem tartozom az átlagosak közé. Most nem arra utalok, hogy hihetetlenül okos, és szép vagyok :-)… Na, ez volt a vicc része. :-)
A komoly része az, hogy bizton állítom, hogy stressz helyzetben, vagy ha fáradt vagyok, nem úgy reagálok a dolgokra, ahogy az várható lenne. Még dolgozom ezen, hogy ne így legyen, de hajlamos vagyok ilyen helyzetekben agresszíven viselkedni, (néha kissé indokolatlan mértékben) ami egyébként nem szokásom. Azaz tőlem nem várt módon, aki nem ismer annak „furcsán” reagálok.
Az okosok pedig azt mondják, hogy az emberek többsége inkább az alap személyiségükben meglévő vonásokat erősítik fel, azaz, ha valaki visszahúzódó, vagy eleve agresszívebb típus, az még inkább fokozza ezen tulajdonságait.
De hogy miért is kezdtem el foglakozni az Y generációval, mi ezen gondolataim kiváltója? Egy cikk a helyi újságban, melynek címe Mindenki vezető akar lenni. Az Y generációról szól, és tele van, véleményem szerint nagyon pontatlan és indokolatlan túláltalánosításokkal. Az objektivitás szellemében feltöltöm a helyi újság cikkét: Mindenki vezető akar lenni NAPLÓ.pdf (733394)
A teljesség igénye nélkül idéznék néhány mondatot, ami igencsak elgondolkoztatott:
„Az Y generációban nagyon magas az irányítási vágy, kreatívak, és elszántak céljaik elérésében. A szülői mintát- dolgozni reggeltől estig- már nem követnék, és nem kívánnak évekig várni az önmegvalósítással. Csak a siker és a pénz számít, folyamatos teljesítménykényszerben élnek, „aki lemarad, az kimarad” címszóval.” Úgy érzik, ha vezetői pozícióba kerülnek, akkor már semmi baj nem értheti őket, hiszen a hatalmukkal megvédhetik önmagukat.”
Más nevében nem beszélhetek, de én azt mondanám, hogy én bizony dolgoznék reggeltől estig, ha kellő motivációm van, kreatív feladatot végezhetek, kellően megfizetnek, és van lehetőségem a fejlődésre. Nem kell vezetőnek lennem, nem is vágyom rá igazán. Sőt ismerek nem egy embert, személyt, aki bizony az Y generáció tagja, és bizony dolgozik reggeltől estig, és nem kényszerből, ja és nem is vezetők. Igen pörgősek, és számít a siker, de nem minden és a pénz sem.
A problémám még az említett cikkel, hogy nem igazán mutatja be az Y generációt, csak kiemeli néhányuk, a cikk szerint sokuk azon tulajdonságát, hogy úgy érzik, ők vezetőknek születtek, és vezetésre termettek. Majd annak ecsetelése következik, hogy miért is hiba, ha valaki túl fiatalon lesz vezető. Ez utóbbival részben egyetértek, részben nem. Ez egy olyan kérdés, amire egyszerű a válasz, és nem is lehet csak néhány mondattal elintézni. Mivel ez így van, és úgy érzem, ez a téma most nagyon messzire vinne, ezért ezt a kérdést inkább elnapolom. Inkább visszatérnék az Y generációhoz.
Még mindig kérdésem, hogy akkor most kik is, milyenek is az Y generációt tagjai?
Egy cikkben olvastam, hogy Y a generáció, az én generációm kész rejtély. Tele vagyunk ellentétekkel. Ezzel egyet tudok érteni. Egyrészről képzettek vagyunk, és okosak, de szükségünk van azért az irányításra. Nagyon fontosak számunkra a kapcsolataink, ugyanakkor mindig kaphatóak vagyunk egy-egy konfliktus generálására, szemtől szemben. Látszólag magabiztosak vagyunk, ugyanakkor törékeny a lelkünk. Elektronikus generáció vagyunk, nem tudjuk elképzelni az életet internet nélkül, aktívan és produktívan használjuk az elektronikus kommunikáció kínálta lehetőségeket. Igaz, szívesebben kommunikálunk másokkal fórumokon, közösségi hálókon, email-ben, vagy sms-ben, mint szemtől szemben vagy telefonon. Rosszul viseljük a negatív kritikát, jobban értékeljük a pozitív, konstruktív visszajelzéseket.
És még sorolhatnám. A lényeg, hogy egy kicsit mások vagyunk, mint a X generáció, vagy a Baby bumm generáció tagjai. A szüleink generációjától eltérünk. És szerintem ez így is van jól.
Lehet, hogy sokat kell még tanulnunk, de én azt látom, hogy egy versenyképes vállalatnak kell tudnia alkalmazkodni hozzánk és vica versa. És a jó hír az, hogy igyekeznek is. Egyre több olyan cikket látok a neten, ami velünk, a mi, az én generációmmal foglalkozik. Elfogadva minket olyannak, amilyenek vagyunk, és tippeket adnak arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet a vállalat és az Y generáció egyik tagjának együttműködése produktív. Az alábbi cikk is egy ilyen: https://www.hrportal.hu/hr/kerulj-elonybe-ertsd-meg-az-y-t-20140207.html
Jó olvasást Y-ok! :-)
