Az őszinte és nyílt kommunikáció a hitelesség alapja
Nem tudom ki, hogy van vele, de szerintem minden segítő szakmának, és bátran állíthatom az egész emberi kommunikációnak a fenti mondat az alapja. Nincs annál rosszabb, ha játszmákkal, vagy ami még rosszabb rosszindulatú manipulációval találjuk szembe magunkat.
A szakképzés során merült fel bennem, hogy írok pár gondolatot a témáról. Vegyünk egy egyszerű példát: Tételezzük fel, hogy van egy cég, ahol a vezetőnek coachra van szüksége, mert elakadt. Mindent megtesz, de nem tudja jól kezelni a környezet változásait, és emiatt a cég nem tud elég rugalmas lenni, és kezdi elveszíteni a versenyelőnyét.
Az egyszerűség kedvéért vegyük azt a variációt, amikor maga a cég elfogadja a coachingot, mint folyamatot, mely segíthet a vezetőnek jobbá válni, és magával a coachinggal kapcsolatban nem tapasztalható a cégen belül ellenállás.
Képzeljük el, hogy minket bíztak meg, keressünk a vezetőnek egy megfelelő embert. Ehhez első körben fel kell mérünk, hogy milyen típusú coachra van szüksége, milyen személyiségtípusú emberrel tud majd úgy dolgozni, hogy tényleg el is érje a kitűzött célt.
Innentől kezdve két út a járható, teoretikusan persze.
Az egyik, hogy nem kommunikáljuk nyíltan, hogy itt most coachra, coachingra lenne szükség, csak mismásolva, kvázi hátulról támadva elkezdjük kérdezgetni a vezetőt. Megkérdezzük, hogy milyen típusú emberekkel tud együtt dolgozni, kivel jön ki emberileg könnyen, és egyébként is, a múltban ki volt az, aki segített neki egy adott probléma megoldásában, és milyen volt a személyisége. Így, és ehhez hasonló módon igyekszünk kevésbé nyílt kérdésekkel kideríteni, hogy akkor most milyen típusú coachra is lenne szükség, beleértve a coach személyiségét, és a módszertant, amivel dolgozik. Közben pedig kínosan ügyelnénk arra, hogy még véletlenül se hangozzon el a coach szó. Mondván épp elég nagy sokk neki, hogy segítség kell, ne terheljük még magával a coaching szóval is, mert rossz asszociációkat vonz, és különben is ne címkézzük a folyamatot sehogy, csak hagyjuk megtörténni.
A másik lehetőség az, hogy kezdettől fogva nyíltan kommunikáljuk, hogy igen, ebben az esetben segítségre, coachra van szükség. A beszélgetés elején tisztázzuk, hogy segíteni akarunk, és hogy a coaching egy olyan módszer, amivel elérhető a kitűzött cél. Ebben az esetben, ebben a beszélgetésben elmondjuk a vezetőnek, hogy mire számíthat, és hogy hogyan is zajlik a coaching folyamata. Valamint elmondjuk azt, is hogy ez egy tisztázó beszélgetés, ahol szeretnénk megtudni, hogy milyen típusú emberrel is tudna együtt dolgozni a vezető, és milyen módszertannal.
Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de az első példa esetében, én úgy érezném, teljesen hülyének néznek. Biztos vagyok benne, hogy bárki bárhogy is próbálkozik bármit is kipuhatolódzni a fenti módon, nem hogy nem lennék segítőkész, és partner a beszélgetésben, de valószínűleg kénytelen lennék védekező, majd ha ez nem megy, támadó helyzetet felvenni. Ezáltal védeni magam, ahogy csak lehet. Így nem, hogy nem indulhat el a folyamat, melynek során jobbá válhatok, hanem inkább elindul egy olyan folyamat, melynek vége a teljes bizalmatlansághoz vezethet.
Ellenben a második esetben megadjuk a tiszteletet a másiknak, és lehetőséget, hogy kérdezzen, hogy válasszon. Hiszen ebben az esetben pontosan tudja, hogy mire számíthat, hogy mik lehetnek a nehézségek, és mi az, ami könnyen mehet. Kvázi nem nézzük teljesen hülyének, hanem partnerként kezeljük. (Ahogy mindig mondom, nem hülye, csak gyerek.)
A nyílt és őszinte beszélgetés során egy olyan légkört teremtünk meg, amely fontos, hogy megteremtsük a későbbi változás alapját. Azt a bizalmi légkört, amiben van lehetőség felkészülni a változásra. Tapasztalatból tudom ugyanis, hogy azok a változások, melyek tényleg számítanak, és amelyek következménye komoly személyiségfejlődés, vagy akár szervezetfejlődés, sosem könnyűek. Mindig nehéz meghozni azokat a döntéseket, melyek ezekhez a változásokhoz vezetnek. Ahhoz, hogy ezek a nehéz döntések mégis megszülessenek, szerintem két dolog kell feltétlenül: Elfogadó légkör, valamint nyílt és őszinte kommunikáció. Ha ez nincs meg, csak ellenállásba ütközhetünk, és nem hogy segítenénk, de még árthatunk is. Ez pedig sem a cégnek, sem nekünk nem jó.
Talán banálisan hangzik, de egy régi slágerből jut eszembe egy sor, azt hiszem anno még Veres Mónika, Nika énekelte. És bár maga a dal nem egy nagy szám, de ez az egy sor pontosan kifejezi azt, amit el szerettem volna mondani: „Tudod a jelszó: csak őszintén!”
