Az a bizonyos elutasító levél
Na igen, ez az a téma, ami bizony sok indulatot válhat kit. Magam is nem egyszer tapasztaltam, hogy mérges, sőt néha dühös is leszek, ha ilyen levelet kapok. Főleg akkor, ha nem kapok. De erről később. Persze mondanom sem kell, hogy érzelmeim oka többnyire a csalódottság.
Tételezzük fel, hogy kaptunk egy ilyen levelet az önéletrajzunk elküldése, vagy az állásinterjú után. Sok ilyen levelet kaptam már sajnos, és bizony soknak a stílusa hagyott kívánnivalót maga után. Azon már meg sem lepődök, ha már a jelentkezésemet visszaigazoló e-mailben az szerepel, hogy ne reméljek választ, ha nem leszek azon szerencsés kiválasztottak között, akiket behívnak interjúra. De ez legalább korrekt.
Arról most nem kívánok elmélkedni, hogy milyen rosszul esik, (mert bizony rosszul esik, és aki mást állít, az hazudik, és/vagy becsapja önmagát) ha elküldöm az önéletrajzomat, és semmiféle választ nem kapok. Se füstjelet, se semmit. Még egy visszaigazoló e-mailt sem, ami azért, valljuk be nem olyan nagy fáradtság. (Mivel általában automatikus.)
Nem, én arról osztanék most meg néhány gondolatot, hogy az mennyire bántó, ha bizony voltunk interjún, vagy legalább elektronikus úton kapcsolatba léptünk a munkáltatóval, és utána hiába várjuk a választ az eredményről.
Ilyenkor tipikusan várunk, és várunk, majd ha megelégeltük a semmittevést, akkor jönnek az emailek, amiket elküldünk a munkáltatónak, de legalábbis a toborzást végző munkatársnak (és most szándékosan nem írtam szakembert) hogy érdeklődjük pályázatunk felől. Ha ez nem használ, akkor jönnek a telefonok, amiket senki nem vesz fel.
Jó esetben nem sokkal később pedig kapunk egy szűkszavú levelet arról, hogy sajnos most nem minket választottak. Hogy miért nem mi lettünk a befutók? Ja kérem, erre a kérdésre nincs válasz, és ha mégis feltesszük, általában semmitmondó, a lényeget gondosan kikerülő válaszokat kapunk.
A végén pedig értetlenül állunk a dolog előtt. Főleg akkor, ha úgy érezzük, az interjú nagyon is jól sikerült. És ez nem légből kapott feltételezés. Hogy miért nem? Tegyünk egy próbát: Ti mit gondolnátok, ha az interjú alatt a következő mondatok hangoznának el:
- Nincs cafeteriánk, hosszú történet, hogy miért nincs, de majd ha itt fog dolgozni, akkor elmesélem.
- Igazán nagy szerencse, ha a leendő dolgozó már az első interjú alkalmával találkozhat leendő főnökével, mert ez általában az utolsó körben szokott megtörténni.
- A következő kör csütörtökön lesz, valószínűleg délután, mert előtte még lesz egy értekezlet.
- Legszívesebben már most megmondanám az eredményt, de nem lehet, mert még van négy jelölt, akit meg szeretnék hallgatni.
- Nagyon sokan jelentkeztek erre a pozícióra, és igyekeztünk a legjobbakat behívni. Ha itt van, az azt jelenti, hogy jó szakember.
Még hosszan lehetne sorolni, azt hiszem. Elég kellemetlen, ha ezek után három sort kapunk, melyben tájékoztatnak, hogy sajnos most nem kerültünk be a második körbe, és egy jókívánságot, miszerint ne csüggedjünk, mert ők sok sikert kívánnak az álláskereséshez.
De ebben az esetben legalább érkezett egy válasz, és nem kell rájönnünk a hallgatásból, hogy ismét nem mi voltunk a sikeres befutók.
Szóval, ha nekünk, álláskeresőknek, illedelmesnek, szofisztikáltnak kell lennünk, minden esetben felkészültnek a cégről, kerülnünk kell a gépelési és helyesírási hibákat a pályázatunkban, akkor talán az egész folyamat végén megérdemlünk egy választ.
És bár az álláskeresés alatt bizony sokunk már régen megtanult a sorok között olvasni, azért mindig jólesik, ha azt érezzük, megtisztelnek minket annyira, hogy válaszolnak.
