Helló gyomorgörcs! Üdv munkahelyi megfélemlítés!
Vasárnap este. Oh, mindjárt hétfő, nem akarom… Nem akarok dolgozni menni. Megint ott lesz Ő, akitől kiráz a hideg. Mézesmázos mindenki előtt velem és másokkal is, de ha ketten vagyunk csak jelen, na akkor elszabadul a pokol. Folyton kritizál, és nem tudok jól csinálni semmit, a sikereim nem ismeri el, csak irigykedik, sőt dühös lesz, ha elismerést kapok valaki mástól. Mióta ez tart nem tudok normálisan aludni és enni sem, már fogytam is.
Ismerős? Ha igen, akkor sajnos rossz hírem van: a munkahelyi megfélemlítés áldozata vagy.
Ez egy nagyon nehéz és kényes téma, de egyben fontos is. A bejegyzéshez ihletet és forrásokat saját történetem, Nagy László Linkedin posztja valamit ez a másik blogbejegyzés adott. (forrásmegjelölés lent)
Először is el kell mondanom, hogy ha ilyen helyzetben van nem vagy egyedül! Tudd, hogy ez soha nem könnyű, de úgy érzem sokat segíthet, ha leírom a gondolataim a témával kapcsolatban. Hátha ezáltal könnyebb lesz kezelni, ha ez történik veled, velünk.
Személyes megközelítést fogalmaztam meg ezekben a sorokban, lehet, hogy más nem így gondolja vagy ítéli meg, de én így látom ezt a jelenséget.
Első szomorú tapasztalat, hogy a megfélemlítés sajnos gyakoribb, mint gondolnánk, és szerintem a felmondások és kilépésék jelentős részének a közvetlen oka.
Eddigi tapasztalataim szerint, ha ilyen történik velünk, próbálhatjuk megoldani a helyzetet azzal például, hogy igyekszünk megbeszélni a problémát az illetővel, aki megfélemlít minket, de nem sok eredménye lesz. Végül sajnos a tartós megoldás nem lesz más csak a kilépés, a káros és mérgező környezet elhagyása.
Ezekben az esetekben ugyanis a józan ész sajnos nem segít, megbeszélni és megoldani a problémát lehetetlen, mert a gond oka valójában maga a zaklató személye és toxikus magatartása.
Az így kialakult konfliktus pedig annyira elmélyülhet, hogy akármennyit beszélünk csak abban tudunk egyetérteni, hogy nem értünk egyet. És ha nem akarjuk, hogy az egészségünk végleg rámenjen erre, akkor lépni kell, mégpedig kifelé.
De mit is takar ez a jelenség pontosan?
Amikor munkahelyi zaklatás, megfélemlítés, más néven mobbing történik, akkor gyakran éri kritika az áldozat munkáját, akár akkor is, ha csak a legkisebb hibát véti, pl. rossz helyre rak egy pontot egy szövegben, vagy egyel több szóközt használ. Az elszigetelés, rágalmazás is része a folyamatnak. Rosszindulatú pletyka terjesztése, a dolgozó sikereinek lebecsülése ilyenkor gyakori.
A bántalmazó, félelemkeltő személy gyakran vezető, aki így a hatalmával is visszaél, és előfordulhat, hogy a nárcisztikus személyiségzavar bizonyos jeleit mutatja. Az ilyen személy uralkodásra és irigységre hajlamos, nem tudja elismerni mások sikereit és nem ritkán valami vélt vagy valós sérelmet őrizget magában.
Sok esetben azért viselkedik így mert kisebbrendűségi érzése van, ezért inkább támadásba lendül.
Aki átéli annak elsődleges célja a túlélés, de ha ezen túl segítséget is keres, akkor logikusan először a HRhez fordul, mert feltételezi, hogy bennük megbízhat és segítenek majd.
Joggal, hiszen papíron pont ez az egyik feladatuk, hogy a munkavállalókat képviseljék. Feladatuk, hogy védelmet is biztosítsanak a zaklatóval szemben, de legalább megértést. Papíron. Nagyon meglepő valóság az, hogy valójában ez nagyon nincs így.
Sok esetben az ígérettel ellentétben, amit a munkahelyre való belépéskor kapunk, hogy open door policy van, és minden, de minden megbeszélhető, és lehet találni megoldást a felmerülő problémákra, a szomorú igazság a következő:
A HR sokkal inkább a munkáltatót képviseli, mert tartanak a munkaügyi perektől. Továbbá, ha nincs konkrét bizonyíték a megfélemlítésre, mert minden szóban, négyszemközt történt, akkor az áldozat nem nagyon tehet szintén semmit, mert ilyenkor inkább a magasabb beosztású munkatárs, esetleg főnök szavának hisznek, aki nagyon sok esetben maga a megfélemlítő, a bántalmazó.
Az ilyen típusú megfélemlítés mindig érzelmi alapú, ezért az áldozat összezavart, paranoid és inkoherens embernek tűnik, szemben az összeszedett és mézesmázosan viselkedő másik féllel.
Ezek után felmerül a kérdés, hogy mit tehetünk ilyen helyzetben? Azt tudom tanácsolni, keressünk bizalmasokat, családtagot, vagy egy barátot, aki segít megtartani a józan eszünket. Ha pedig kell, kérjünk szakmai segítséget, hogy fel tudjuk dolgozni a történteket, és segítséget kapjuk az érzelmi hullámvasút túlélésében.
Ez azért fontos, mert ha kellően sokáig tart ez az időszak, és folyamatos stresszt élünk meg a megfélemlítés miatt, akkor egy idő után már nehéz eldönteni, hogy mit látunk jól és objektíven és mit nem.
Nem lehet eldönteni, hogy kinek hihetünk és kinek nem, kiben bízhatunk és kiben nem. A végén előfordulhat, hogy megkérdőjelezzük az egész személyiségünket is és lassan azon is begörcsölünk, hogy hová tegyünk egy vesszőt egy szövegben. Innen pedig már nagyon nincs messze egy komolyabb probléma. És ez az egyik nagy veszélye a jelenségnek.
Ezért kell tennünk ellene. Ha felismertük, hogy ez történik velünk, akkor lépni kell, minél előbb.
Ha túl vagyunk az érzelmi részén és annak feldolgozásán, hogy a HRnek nem áll módjában segíteni, akkor fel kell mérnünk a lehetőségeinket: Van-e arra esély, hogy a cégen belül más osztályra átkerüljünk (egyáltalán akarunk-e) vagy fel kell mondanunk?
Bármelyik lehetőséget is választjuk véleményem szerint csak nyerhetünk. Ha sikerült átvészelnünk a történet lelki oldalát, akkor az álláskereséssel elindulhatunk a gyógyulás útján.
És mi segíthet még? Sok egyéb más mellett szerintem a humor.
A nevetés a legjobb orvosság. Közhely igaz, de nem véletlen. Ki ne tudná, hogy amikor nevetünk akkor kicsit minden szebb.
Tapasztalatom szerint pedig bármi baj is történik, ha már tudunk nevetni rajt, akkor egy lépéssel közelebb vagyunk a helyzet megoldásához és a feloldásához. Még ha szarkasztikus is a humorunk, az is sokat javíthat a közérzetünkön. És valljuk be a munkahelyi megfélemlítés olyan durva dolog, hogy szarkasztikus, fekete humor az első, ami megjelenhet ilyenkor, mert ez passzol legjobban a helyzethez.
Mert mi történik, ha humorosan fogjuk fel, hogy az élet rohadt citromot adott? A sírás és bosszankodás (esetleg törés-zúzás) helyett vagy mellett, lehet találunk valami konstruktív módot a felhasználására. Még akkor is, ha ez a citrom csak arra jó, hogy megdobáljunk vele valamit (vagy valakit), de legalább így megszabadulhattunk a citromtól is, meg a szorongásunktól is, és ki tudja, közben lehet tudtunk nevetni is egy jót.
Források:
https://hrdoktor.blog.hu/2018/10/08/gyomorgorccsel_megy_dolgozni
Nagy László posztja a Linkedin-en
https://www.linkedin.com/search/results/content/?heroEntityKey=urn%3Ali%3Aautocomplete%3A-1943610086&keywords=megf%C3%A9leml%C3%ADt%C3%A9s&position=0&searchId=55f767c9-66b0-4de5-9473-e307ea1849ac&sid=c.)&update=urn%3Ali%3Afs_updateV2%3A(urn%3Ali%3Aactivity%3A7009523796273434624%2CBLENDED_SEARCH_FEED%2CEMPTY%2CDEFAULT%2Cfalse)
